DOCHNAL Építőipari Tanácsadó Iroda

Az építőipar útvesztői- Bevezető

Kevés a munka, mindenki alulvállalkozik. Ezek az én tapasztalataim. Irodánk költségvetéseket készít építőipari cégeknek. Heti alapon statisztikákat vezetünk, ezek a statisztikák arra hívatottak, hogy megmutassák merre is halad a vállalkozásunk. Statisztikákat vezetünk a bevételekről, a leszerződött összegekről, a heti termelésről, a tartalékokról, a marketing tevékenységeinkről, a pénzügyi helyzetről, miegymás. Azt kell mondanom, annak ellenére, hogy a készpénz/számlatartózás grafikon már négy éve a pozitív tartományban helyezkedik el- ami csakis annyit jelent, hogy a vállalkozás hitelképes-, mindazonáltal az figyelhető meg, hogy az elmúlt négy évben egy folyamatos válság sújtja tevékenységünket.

Nekünk akkor van munkánk, ha a Megrendelőinknek van munkája. Hiába jó az amit mi szolgáltatunk, hiába vagyunk az ország egyik legjobb költségvetés készítői, hiába szolgáltatunk mi időben, ha a partnereinknek nincs elegendő munkájuk, akkor nincs ránk szükségük. Egyre kevesebb a munka. 2004-ben Szekszárdon kevesebb építési engedélyt adtak ki családi házak építésére, mint ahány építőipari kft-k vannak a városban. És akkor a részvénytársaságokat, betéti társaságokat, egyéni vállalkozókat és a feketézőket nem vettük figyelembe. Kevés a munka, ennek pedig az a következménye, hogy mindenki alacsony árakon vállalkozik.

2006 negyedik negyedévében kénytelen voltam elhagyni Tolna megyét és Budapestre költöztünk egy jobb élet reményében. Ha a Paksi Atomerőmű teljesítményét levonjuk, megkapjuk az ország legszegényebb megyéjét. Kevés a munka. Mi vállalkozó szelleműek nem tehetjük meg, hogy nem alakítjuk a saját jövőnket. Nekünk nem ad senki fizetést csakis azért, mert vagyunk. Nekünk meg kell termelnünk a fizetésünket. Nekünk akkor is ki kell fizetnünk a járulékainkat, ha nulla a bevételünk. Minket nem tart el az állam, mi tartjuk el az államot. Ha mi nem termelünk, nemcsak mi és családunk fog nélkülözni, hanem az egész ország. Egyszer egy nagy ember valami olyasmit mondott, hogy egy terület jóléte csakis a termelésen múlik. Ez igaz egy családra, csoportra, falúra, országra, stb. Képzeljenek el egy falut, ahol nem termel senki semmit, mindenki csak eladni, rendet fenntartani, közösséget igazgatni, adókat beszedni, kölcsönöket adni uzsorakamatra és csakis ilyen hasznos tevékenységgel foglalatoskodna. Meddig maradna fenn ez a közösség? Egy terület jóléte- legyen az bőséges vagy nyomorúságos-, a termelésem múlik.

Kevés a munka, hogy ennek mi a következménye, az nyilvánvaló: egy zsugorodó spirál. Egyre kevesebb lehetőség, egyre több spórolás, egyre nyomorúságosabb élet. Egy folyamatos válság, ami a kezdetekben csak egy kicsit megnehezíti az ember életét, elkezd spórolni, mondjuk, lemond a cigiről, már nem megy el nyaralni. Utána keményebb helyzetek következnek, már nem tudja megtermelni a mindennapi költségekre a szükséges pénzeket. Ami becsordogál a bankszámlára már nem elegendő minden kiadásra, elkezd az ember prioritásokat felállítani, mert igenis valakit nem tud majd kifizetni. Sajnos lesz olyan, akit nem fog kifizetni, annak ellenére, hogy eredetileg ígéretet tett erre. Ugyanis, ha megengedjük valakinek azt, hogy nekünk dolgozzon, még ha nem is írtunk alá semmit, a hallgatólagos hozzáállásban is benne van a szavunk arra az ígéretre, hogy jóteljesítés esetén kifizetjük az ellenszolgáltatást. És máris elkövetünk egy ártótettet, ha nem tesszük meg azt, amit tudjuk, hogy meg kell tennünk.

Ha az ember elkövet egy ártótettet, és ezt nem korrigálja, lelkiismeret furdalást fog érezni. Ha ekkor sem teszi jóvá, lejjebb süllyed és általánosítani fog. Azt fogja mondani, hogy mindenki ezt csinálja, tehát ö miért tenne másképpen, ha még mindig nem hozza rendbe az ártótettét, még lejjebb süllyed és gyűlöletet fog érezni azon ellen, aki ellen követte el az ártótettét. Az egyensúly kedvéért megengedi, hogy neki is ártsanak,- behúz magának valamilyen kellemetlenséget, ami keményen fog hatni a személyes túlélésére. Mondjuk valaki összetöri a kocsiját, vagy megbünteti valamely elnyomó hatóság, vagy összetöri magát, vagy meglopják, vagy bármi egyebet az értelmetlen helyzetek tárházából. Na most szerencsétlennek érezhetjük magunkat, az élet jól elbánt velünk, ez a helyzet pedig komoly indokot fog adni annak, hogy elkövessük a következő ártótettünket, mely nagyobb lesz. És a fenti ártótett-motivátor ciklus előröl kezdődhet.

Kevés a munka és alulvállalkozik mindenki. Ez már egy következmény. Ez nem a kormány miatt van, vagy az Apeh miatt, vagy a Mikulás miatt. Az ok nem kívülről érkezik, mert akkor kezelhető lenne. Az ok belülről fakad. Az elnyomó szervek annyira kevesen vannak, hogy szinte már nevetséges. Csakis azért vannak még ott, mert megengedjük nekik. És azért teszik azt, amit tesznek, mert megengedjük nekik. A probléma gyökereit kell kezelni. Arra gondoltam, hogy fel kellene tárni az építőipar területén lévő etikátlanságokat és törvénytelenségeket, elmondani miképpen csalnak egyesek, hogyan élősködnek mások, illetve ezeket közzétenni mindannyian okulásáért. Ezen felül pedig, ha az ember képes konfrontálni (nyugodtan szembenézni) valamivel, mondjuk egy aberrált helyzettel, akkor hatás helyzetből átbillenhet okozóvá. Az a dolog már nem lenne rá hatással, hanem kezelni tudná azt, vagy felhasználná saját boldogulása érdekében, természetesen, mint törvénytisztelő becsületes ember.

A továbbiakban említenék egy pár példát az életből, a tanulságokat mindenki vonja le saját magának. Az általam tapasztalt eseteket konkrét nevek és helyszínek nélkül fogom említeni, nehogy még valakinek eszébe jutna bevonni az „igazságot osztó jogrendszerünket”. Minden ilyen jellegű történést, mendemondát, vagy mesét szívesen meghallgatnék, hiszen több szem többet lát.

További jó munkát, baráti üdvözlettel:

Dochnal Róbert
műszaki ellenőr